Nietzsche szavaival: Légy azzá, aki vagy!”

Mandzák Lilla

Érezted már úgy, hogy nem a helyeden vagy? Mondtad már magadnak, hogyha újra kezdhetném, máshogy csinálnám?

Rengetegen mutogatnak más emberre, amikor érzik, hogy változtatni kellene a saját életükön, de nem elég elszántak, hogy megtegyék az első lépést.

Például a feleség a férjére mutogatva mantrázza magában: „Azért nem keresek munkát, mert a férjem elvárja, hogy a elsősorban jó feleség és anya legyek. Ezenkívül úgysem jutna az önmegvalósításra, karrierre időm.”

Mások a körülményeikre hivatkoznak: „Ebből a faluból, párkapcsolatból nem lehet kilépni/még nincs diplomám/nincs nyelvvizsgám/majd, ha lesz egy autóm/nincs elég tőkém.”

Ők úgy érezhetik, hogy bilincsek kötik össze a kezüket. Ha te is így érzel, akkor tudd, a saját bilincsednek kulcsa nálad van, és csak te tudod kinyitni vele a zárat.

Az út során biztos, hogy bénázni fogsz. Néha el fogod ejteni a kulcsot, néha beletöröd a zárba, de közben megtanulod, hogy azért a kulcsért a saját erődből kell lehajolnod. Ha pedig eltöröd, a darabkák összeragasztásában is csak a saját elszántságod fog segíteni. Persze pár barát és remélhetőleg a családod is ott áll majd melletted. 😊

Kíváncsi vagy az én történetemre?

18 évesen, pályaválasztás előtt állva még nem tudtam igazán, hogy mivel szeretnék foglalkozni, bár akkoriban elég határozott elképzeléseim voltak. Most pedig pár év távlatából visszatekintve úgy érzem, mintha nem lettem volna tisztában a saját képességeimmel és tehetségemmel. Ha lehetne, akkor most rákoppintanék a 18 éves fejemre és emlékeztetném magam „saját magamra”.

Választottam egy egyetemet, egy szakot, ahol tanultam néhány fontosnak hitt és számos tényleg lényeges dolgot. Ezenkívül rengeteget vizsgáztam. Végül befejeztem, hogy legyen egy gyönyörűséges papírom és kirakhassam Facebookra, hogy látjátok, megcsináltam én is.

Aztán a fekete bársonyhatású diplomámmal a kezemben fogtam magam, „bekopogtattam” egy munkahelyre, és örültem, hogy milyen gyorsan megkaptam az állást és hogy még a „papíromhoz” is kapcsolódnak az új feladataim.

Persze tudjuk, hogy az élet nem csupán abból áll, hogy megfeleljünk a papírformának. A sors – szokása szerint – semmit sem úgy hajtott végre, ahogy én elterveztem számára.

Úgy éreztem, hogy nem vagyok a helyemen. Egy idő után a mindennapjaim elemi részévé vált a gondolat, hogy változtatni kell. Persze nem abba az irányba, ami feketén fehéren ott virított a papírjaimon.

Miért jó vállalkozónak lenni? Nehézségek és pozitívumok:

A vállalkozás indítás az önkifejezés kifejezetten látványos eszköze. Amikor belevágsz lesz, aki megpróbál lebeszélni, de olyan is akad bőven, aki megerősít.

Hallgasd meg az építő kritikát, de az „energiavámpírokat” nyugodtan leépítheted. Ha teljes szívből érzed, hogy saját vállalkozás indítása az utad, akkor „okosan”, de vágj bele! Hidd el, bánni fogod, ha nem tetted.

Vállalkozóként kezedbe veheted a gyeplőt, de a felelősség is a tiéd lesz. Sokan félnek a tehertől, amit így saját maguknak kell cipelniük, de mégis valamiféle felszabadulás érzést ad. Személy szerint, ha meghozok egy fontos döntést tudom, hogy ezután viselnem kell a következményeket. Mégis eközben érzékelem teljes egészében a saját erőmet. Ez pedig fantasztikus érzés.

Nem kell megfelelni a főnökök néha teljesen logikátlan csapongásából születő feladatoknak, hanem te döntöd el, milyen munkát vállalsz el.

Beoszthatod a napjaidat. Ha esténként vagy aktívabb, akkor alhatsz akár délig is, hogy aztán délután és este dolgozhass, ha épp úgy tartja kedved.

Nem kell rögtön a telefon után kapni, hogy megcsörgesd a kisfőnököt, ha köhintesz párat.

Van egy jó hírem!

Vállalkozni főállású munka mellett is lehetséges. Így a „tehernek” nevezett batyu egy részét kipakolhatod, és legalább az anyagi biztonságot garantálhatod magadnak. Nyilvánvalóan ez is kompromisszum, hiszen sokkal kevesebb szabadidőd marad.

Vállalkozóként izgalmasabbak és változatosabbak a mindennapjaid. Találkozhatsz ügyfelekkel egy hangulatos kávézóban vagy dolgozhatsz közösségi irodában (coworking office), ahol megismerhetsz sok más vállalkozót és kiterjesztheted a kapcsolati hálódat is.

Tudnod kell, hogy bármilyen nehéz feladattal találkozol az utad során, mindig lesz, akitől segítséget kérhetsz. Rengeteg ember van, akik levehetnek pár feladatot a válladról, csak meg kell találnod őket.

Ilyen például, ha nem erősséged az írás, vagy nem szeretnéd a szavak keresgélésére fecsérelni a drága időt, amit az ügyfeleidre is fordíthatnál. Ilyenkor biztos találsz egy készenlétben álló „szabadság társat”. Ha ezt a cikket olvasod, akkor már találtál is egyet. 😉

Vállalkozótársak, ez nektek szól!

Sokszor nehéz egyedül döcögni az úton, miközben száguldozni szeretnél. Ha úgy érzed, hogy rákapcsolnál és igent mondanál a saját jövődre, írj nekem! Ha kezdő vállalkozóként bemutatkozó weboldalra van szükséged és néhány jól csengő szöveg is jól jönne, akkor engedd, hogy a sors (vagyis Te) összehozzon minket!

A leírtakból úgy érzem, hogy már világossá vált, de azért leírom: úgy döntöttem, hogy a vállalkozásomat, a saját szabadságomat és álmaimat választom. Szerintem úton járok, hogy azzá váljak, aki mindig is lenni akartam. Én.

Végezetül pedig nagy bölcsek, nagy igazságait szeretném puffogtatni. Szerintem neked is hasznos lesz.

 „Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned azt, amit nem akarsz.” (Rousseau)

Te hogyan éled meg a vállalkozói létet? Ha nem vagy vállalkozó, akkor tervezed-e, hogy azzá válj?

“Nietzsche szavaival: Légy azzá, aki vagy!”” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Lilla, nagyon kifejező és csodálatosan frissen megfogalmazott szövegeket írsz! Amint a változtatás mellett döntök, feltétlenül hozzád fordulok.

    Válasz

Szólj hozzá!

gyere el hozzám egy ingyenes beszélgetésere!






    Hívj fel!
    +36 20 232 4661
    írj nekem!

    Minden jog fenntartva