A SZÖVEGÍRÓ Abban segít neked, hogy logikus és önazonos STRaTÉGIA mentén kommunikálj ügyfeleiddel.

Segítsük egymást hatékony együttműködéssel, hogy minden idődet és energiádat a szenvedélyedre tudd szánni.
Szövegíró könyvvel a kezében
Szövegíró jegyzetelése füzetbe
Szövegírói munka laptop előtt

miért dolgozom minden nap?

Számomra a sikerélményt az jelenti, amikor ügyfeleim eredményesen használják az átadott tudást vagy a tőlem kapott szövegeket. Ez azt jelenti, hogy sikerült a sokszor átláthatatlannak tűnő információkat logikus, eredményes és meggyőző szövegekké gyúrni.
A szövegírás az a kihívás, amivel szívesen foglalkozom minden nap. Célom a folyamatos fejlődés és gyümölcsöző emberi kapcsolatok kialakítása.
A munkám a hivatásom, éppen ezért minden feladatomat lelkiismerettel és a lehető legnagyobb precizitással végzem el.

Ismerj meg!

Imádom a könyveket.
A Harry Potter volt a kapudrog, aminek köszönhetően ma is olvasónak mondhatom magam. Ma már mindenevő vagyok, de ha egy kedvenc írót kell megnevezem, akkor az egyértelműen Márai Sándor.
A könyvek kikapcsolnak, inspirálnak és sokszor adnak ötletet egy-egy szöveghez. Néha úgy érzem, hogy még ki is egészítik egymást, és mint egy nagy reflektor, úgy világítanak rá az összefüggésekre.
Könyvajánlókat is írok.
Imádom szavakba önteni a gondolataimat egy-egy történettel, vagy akár egy mondattal kapcsolatban. Néha még az adott könyvbe is jegyzetelek. Dolgozok a történetekkel, mert így érzem őket igazán magaménak. 
Könyvolvasás népszerűsítés

Szövegíró és olvasó

Érdekelnek téged a business és szövegírás szakkönyvek, de még az irodalom is? Akkor látogass vissza és olvasd el a hamarosan érkező KÖNYVAJÁNLÓMAT!

rólam mondták

Surmann Edina – Mamacuka
Az első pillanattól kezdve nagyon könnyű volt Veled együtt dolgozni. Örültem, hogy hasonlóan lelkes voltál a témám iránt, mint én, és ez azóta is töretlen. Azonnal ráéreztél arra a hangnemre és stílusra, amit szerettem volna megszólaltatni az oldalon. Pontos és precíz vagy, nyitottan állsz a kéréseimhez és segítesz a célkitűzéseim irányába haladni. Hálás vagyok, hogy egymásra találtunk :)) 

gyere el hozzám egy ingyenes beszélgetésere!






    Hívj fel!
    +36 20 232 4661
    írj nekem!

    Minden jog fenntartva